2010. május 21., péntek



Hősünk utolsóként alakult ki a bull and terrierek, ezen belül is az amerikai ág képviselői közül. Megszületése szorosan összefüggött a kutyaharcok és a pitbull terrier történetével, ám hozzá képest mintegy két évtizedes késéssel jelent csak meg.


A kora 1900-as évekre tehető "létrehozása" során szülőatyjai számos olyan tapasztalatot hasznosítottak, amelyeket elődeik más fajták esetében végzett korábbi alkotómunkája alapján szereztek. Az American Staffordshire Terrier így válhatott azzá, ami; egy multifunkcionális, remek fajtává, a kutyatenyésztés csúcsává.

E korai tenyésztők felismerték, hogy az arénák bajnokaiban számos olyan tulajdonság adott, melyek remekül hasznosíthatók a civil életben. Ezeket az értékeket szerintük addig csak elpazarolták a viadalokon. A kivételes fizikai erőn és elszántságon túl ilyen a páratlan intelligencia és kombináló készség, valamint a gazda iránti odaadás.
A céltudatos keresztezések során a tenyésztők a fizikumon túl súlyt helyeztek a jellem, a karakter és a mindennapi használhatóság kérdésére is. Kiindulásul - az általuk eszményinek tartott megjelenés és méret egységesítése érdekében - csak a legjobb fizikumú, tökéletes felépítésű viadorkutyákat használták. Erre az alapra építkezve párosították tovább tenyész egyedeiket. Azon céljukat, hogy az egykori gladiátorból az embert mindenekfelett tisztelő és szerető, kiegyensúlyozott idegrendszerű, nagy munkabírású, sokféle célra felhasználható ebet alkossanak, teljes mértékben sikerült elérniük.
Ezt a teóriát az arénákból általuk kiemelt és tervszerűen tenyésztett ebek remek helytállásukkal bizonyították napi munkájukban. Dolgoztak farmerek és vadászok mellett, de ellátták telephelyek, raktárak és otthonok őrzését is. Munkakészségük, kitartásuk és remek természetük révén egyre több hívet szereztek, és sokan már kedvencként is tartották őket.
A munkára tenyésztett változat (hiszen ekkoriban még nem beszélhettünk önálló fajtáról) hamarosan jelentős mértékben eltávolodott a továbbra is harcra szelektált kutyáktól. Jellemzően nagyobb és testesebb lett azoknál, amire a napi munka során szükség is volt. A farmokon végzett munka, vagyis az állatterelés, a dúvadak irtása a viadorkutyák eredeti méreténél nagyobb tömeget és ezzel arányosan nagyobb magasságot kívánt. Erre volt szükség a vaddisznók és szarvasok vadászatában, de a különböző őrzési feladatokban is. Ám ami ennél is lényegesebb, a munkára tenyésztett kutyák néhány generáció alatt alapvetően nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek viadoreb-őseiknél.
Érdekesség: találó mondás, hogy az amstaff valójában egy pitbull szmokingban. A különbség közöttük nagyjából akkora, mint James Bond és egy kocsmai verekedő között.
A tenyésztők szükségét érezték annak, hogy kedvenceiket hivatalosan is regisztrálják. Ehhez azonban megfelelő elnevezést kellett találniuk. Ez kiváló alkalom volt arra, hogy minden téren világosan elhatárolják kutyáikat a továbbra is harcra tenyésztett rokonoktól. Ez utóbbiakat egyébként már 1898. óta Pitbull Terrier néven törzskönyvezte az UKC. Néhány többé-kevésbé találó változat elterjedése után végül az (American) Staffordshire Terrier elnevezés honosodott meg és talált elfogadásra a munka-változat tenyésztőinek részéről. Szerintük ez éppen eléggé pontosan utalt a fajta származására, ugyanakkor nem fejezte ki direkt módon a hajdanvolt és akkorra már csaknem elfeledett harci eredetet. Ne feledjük, a kezdetekkor elsődleges céljuk éppen a kutyák kiragadása volt az arénák közegéből!
A fajtát 1936-ban fogadta be az American Kennel Club, s ekkor rögzítették az alábbiakban olvasható standardot. Ezzel a Pit bullt és az amstaffot hivatalosan is külön fajtának nyilvánították. Ez a szabvány egyébként a mai napig változatlan, vagyis sok más fajta esetétől eltérően az amstaff gondozói nem érezték szükségesnek korszerűsítését, felfrissítését.